Konzumkultúra, mentalitás, fogyasztó-személyiség

Idézet Bagdy Emőke: Vitalitásgenerátorok - Szubjektív jóllétérzésünk erősítésének és egészséggondozásunknak természetes eszközei c. könyvfejezetből. In: Kállai János, Varga József, Oláh Attila (szerk) : Egészségpszichológia a gyakorlatban. Medicina Könyvkiadó Zrt. Budapest 2007, 239-278.o.

IMG_20180828_105227595.jpg

>>Fogyasztói világunkban új kulcsszavak válnak uralkodóvá a diskurzusokban: globalizáció, felzárkózás, lépéstartás, nyugati életszínvonal, lendületesség, fejlődő gazdaság, tudásalapú informatikai társadalom, szellemi tőke, humán erőforrás menedzsment, személyes hatékonyság stb. A gazdasági növekedés és az anyagi jólét mitizálása számos olyan következménnyel jár, amely a mentalitást meghatározva magatartásváltozást eredményez (Polányi, 1997). (...) A teljesítményre törő (fogyasztásra és haszonra törekvő) "szép új (munka)világban" jellemzővé válik alanyiságunk elvesztése, a szubjektum eldologiasodása. "Nincs idő a fájdalomra", a testből tizenkettő egy tucat, eladhatjuk szerveinket, klónozhatnak minket, betegként tárgyakká válunk, nevünket "elvesztve" betegszámainkon regisztrálnak bennünket stb. Uniformizációra csábító hatások manipulálnak (te is használj bizonyos mosóport, hordj olyan ruhát, mint más…), miközben az individualizmust erősíti, tölti minden média-üzenet. Törekedj a felemelkedésre, légy valaki, maradj független, teremtsd meg magad, szerezz javakat, válj sikeressé. Az egoisztikus önépítés és hedonista élvezetkeresés nyomában kialakuló identitászavar nyitva hagyja az identitás legfőbb kérdéseit, az egyéni érdek mögé szorítva az élet értelmére irányuló fundamentális kérdéseket. Mi a küldetésem? Mi a dolgom a világban? Mi végre élek? – mindezek alárendelődnek a fogyaszthatóág és birtoklás elvének. A kollektív tudatban domináló képzetek a „fogyasztóbarát” és „környezetbarát” tárgyak, a tulajdon, a pénz, a birtoklás hatalmi szimbólumai. „Amim van, azon át lehetek valaki a világban”. Fogyasztók, elhasználók, felhasználók és eldobók leszünk. Nem javítjuk meg, ami elromlott, kidobjuk, lecseréljük, legyen az tárgy vagy személy – egyre megy: veszélyesen összemosódik a személyi és tárgyi környezet. Egyszer használatos fecskendő, törölköző, de "egyszer használatos kapcsolat” – „dobd el, lesz másik, cseréld le” kultúrája dívik. A jó élethez a kényelem és a pénz a legfőbb feltételek. „Ne kötődj semmihez, senkihez, légy autonóm!” A globalizálódó kultúra templomaiban (bevásárlóközpontok) zajlik az élet. Computeromorf világban a világhálón száguldozhatunk, egyenesen kiszolgáltatva magunkat a „hedonista fasizmus” (Mieth, 1988) permisszív manipulációjának. Három kulcsüzenete: tedd, vedd, edd! Tedd a dolgot, termelj, teremts! Ha nem tudsz (már) dolgozni, le vagy írva! Aki nem hasznos, az mehet a szociális halál lágerébe, a szegénység (testi vagy lelki) hajléktalanságába, magányba. Vedd meg, amit csak szeretnél! Ott tekinthetjük magunkat szubjektumnak, ahol magunknak teszünk jót: „mert megérdemled” – „legyen neked jó!”. Légy vevő a média „beetetéseire” is, egyél, igyál, állandó ingerlésnek tedd ki magad, hogy élvezd az életet. A hedonista óriáscsecsemővé tett konzumember függőségeivé válnak a TV, az internet, de az evés, ivás is. Az önkényszerítő és kényszerré váló fogyasztás nyomán előállnak ezek betegségei (evészavar, alkoholizmus, szexuális zavarok, kényszerbetegségek). Az egyén ebben a világban egzisztál, de lényének hiányzik a „mi végre” való volta, az esszenciája. Az értelemvesztett ember létszorongása és üresége pedig a depresszió melegágya lesz. Ha nincs késleltetési és kivárási képesség, mert „most azonnal” szükséges a kielégülés, akkor szinte folytonos lehet a belső hiány, mindig kevés van valamiből, mindig veszíthetek valakit/valamit. A legfőbb üzenet („ami neked jó, az a legjobb”), új szociáletikát szül. Az énes arculat, a biztonságillúziót kiszolgáló ál-személyközpontúság megteremti a biológiai táplálkozás, a reformkonyha, a túlzó testépítés, az erőltetett természetiség és a szubjektum álspirituális öntapasztalásának etoszát. Tömegkínálatukkal mindezek nemhogy opponálnák, de a jó élet illúzióját ígérve, megerősítik a felpörgetett fogyasztóiságot.

A konzumizmus elszemélytelenedő emberének veszélyét Konrad Lorenz az előálló érzelmi fogyatékosságban, a küzdőképesség és tolerancia elgyengülésében látja: „Minden mély érzelem és indult eltűnik az elpuhulás, a technológia és a farmakológia előrehaladása következtében. Ez növekvő intoleranciát okoz, bármely, a legcsekélyebb kellemetlenséget okozó dologgal szemben is. Így eltűnik az embernek az a képessége, hogy átélje azokat az örömöket, melyek csak keserves erőfeszítéssel, akadályokat leküzdve érhetők el”. (Lorenz, 1973).

Csányi Vilmos (1999) humánetológiai elemzésében a fogyasztói társadalom csoportmérete „egyszemélyes csoport”-ra redukálódott, egy fős csoportok hálózataiból áll. (…) Csökkent a lojalitás, az altruista önfeláldozás, a morális elköteleződés; a közös akciók, a rítusok is tartalmukat vesztették, a védekezés, taktikázás és kompromisszum-képtelenség vált uralkodó attitűddé. Az elveszett, szétzilált kapcsolatok helyére benyomult a „cucc-ipar” (Végh 1999). Végső soron megelédegettségi kilátásaink minimalizálódnak, lelki elmagányosodás fenyeget.<<

Eniko Bona