Harmincról

Minden kommunikáció.

Minden? Igen. Milyen betűtípust használsz? Milyen árnyalatú rúzst teszel fel? Hogyan teszed egymás után a lábaidat az utcán? Merre mutatnak a lábfejeid, ha egy széken ülsz a főnököddel szemben? Milyen állapotban van a szobád? Rend van-e az asztalodon? Szoktál-e egyáltalán a "saját házad táján söprögetni", mielőtt kimész a világba észt osztani? Rend van-e a számítógéped mappáiban? Sokat beszélsz kényszeresen? Sok kávét iszol? Sok alkoholt iszol? Rágod a körmödet? Vakarózol, igazgatod a hajad? Milyen értékben veszel ajándékot a barátodnak? Sűrűn kérsz elnézést? Mindenre védekezve reagálsz? Sokszor vágsz közbe mások mondandójába, csakhogy önmagadra reflektálj? Milyen bort iszol? Milyen tempóban eszel? Írsz-e blogot? 

Bizonyítási vágy, oh yesss.

Szuperhősnőként kinézni, emberfelettien teljesíteni, lehetőleg minél előbb, az élet minél több területén? Jól hangzik. Mindezt mesterséges stimulánsokkal elérni, stresszhormonok csúcsra járatásával. Pihenni amúgy is csak a lúzerek szoktak, szociális kapcsolatokat ápolni is minek, úgyis mindenki seggarc és úgysem értene meg. Tök rendben vagy így, persze.

Egyes gyógyulási folyamatok nagyon el tudnak húzódni.

 pont ennyi, de már nem sokiáig!

pont ennyi, de már nem sokiáig!

Nincs is hova rohanni, és bizonyítani sem kell senkinek. A test úgyis ki fogja követelni magának a saját tempójában történő regenerációt, hiába gyorsítanád a folyamatokat. Kezdd mondjuk az elfogadással.

Ami könnyen jön, azt nem becsülöd annyira.

Legyen az párkapcsolat, vagy egy olcsón megvett felső a New Yorkerben. Képesek vagyunk akár meg is feledkezni arról, ami eleve leértékelt állapotban hullott az ölünkbe.

Igen, jól látod, a fast fashionhöz hasonlítottam a szerelmet. A fejünkben igenis rangsoroljuk embertársainkat az alapján, hogy mennyire saccoljuk a piaci értéküket. Ha egy párkapcsolatba nem fektetünk energiákat, mert megszoktuk hogy "jár nekünk" a másik, akkor az egy idő után elértéktelenik, mint a szemét. 

Szerinted melyik ruhadarabodra fogsz jobban vigyázni: ami fölött te görnyedtél a varrógépnél, esetleg hónapokig szemeztél vele a kirakatban a megvétel előtt, vagy pedig arra, amit "nem tudtál otthagyni, olyan olcsó volt"? 

Aki haragszik, önmagára haragszik, mert tehetetlen.

Nincs olyan, hogy "haragtartás", csak önmagunk fejlődésképtelensége. 

Másokat meggyőzni? Sok szerencsét.

Természetünknél fogva falra mászunk a győzködéstől, és nem csak hogy hiába koptatod a szád, még nevetséges is. A körülötted lévő emberek autonóm felnőttek, nem pedig győzködésre szoruló szegény párák. Ezt ők is tudják nagyon jól magukról, ezért ha valamit el akarsz érni náluk, észérvekkel nem fog menni.

A másik zsigeri félelmeit megragadni és manipulálni: na, itt már beszélhetünk valamiről. Csakhogy ez egy veleszületett tehetség: valakinek vagy megy, vagy nem. 

Annyi értelmesebb időtöltés van, mint a testünk méricskélése.

Erről írok külön posztot, mert megérdemli.

Aki teheti, próbálja ki a pszichoterápiát.

Neki kell menni az élet kényelmetlen igazságainak, az elkerülgetős keringő helyett. Ne a hercegre várj fehér lovon, hanem inkább nézz farkasszemet velük, majd nyakazd le őket, a démonjaidat. Az ego mindig védekezni fog a fájdalmas tények kimondása ellen, úgyhogy nem megy magától. Itt kell segítséget kérni. Onnantól kedzve pedig ez az egyik legjövedelmezőbb dolog, amit az egészségedért megtehetsz.

A kedveskedő, nyájas, behódoló viselkedés ritka visszataszító.

Akik engedelmesen próbálnak legyeskedni az embertársaik körül, vágyva a visszaigazolásra, azoktól mindenki eliszkol, percek kérdése. Pont azért teszik, hogy bevágódjanak, és nem veszik észre, hogy ez mennyire kontraproduktív. Akkor milyen legyél? Illemtudóan pimasz, kedvesen határozott, előzékenyen előretörő.

Bónusz: Evészavaros vagy kajabolond?

 Ez a poszter is tele van "nem tudom"-okkal, mégis hogy örül már neki! 

Ez a poszter is tele van "nem tudom"-okkal, mégis hogy örül már neki! 

És itt jön bónusznak a kedvenc válaszom: nem tudom. (Egyre többször adom ezt válaszul a legkülöfélébb, hozzám szegezett kérdésekre. A "nem tudom" az egyik legadekvátabb válasz, amit egy tudós adhat.)

Ez elég kemény téma, ugyanis ennek a vékony határovonalnak a feszegetése a PhD témám. Coming in 2020! Akkor már krisztusi korban leszek, mire erre a kvázi-válaszomat leírhatom! :) 

Eniko Bona